-Anya,hova a francba raktad a cípőmet-ordítottam le az emeletről,fél kómában.
-Mit képzelsz magadról,hogy beszélsz velem-rikácsolta vissza.
-Bocsánat-nyávogtam el,egy nagyon furi grimasz közepette.
Kivettem a szekrényből egy fehér atlétát,rövidgatyát,bementem a fürdőbe magamra kapkodtam a ruhákat.Lófarkba kötöttem a hajam,majd feltettem a fejemre a kedvenc sapim.
Lecsoszogtam,direkt zavarva ezzel anyámat kikaptam a kezéből a deszkás csukámat,kiléptem az ajtón és elindultam Manchester másik felébe Camilához.
~1 óra múlva~
Miután odaértem hozzájuk elindultunk vissza hozzánk,ám félúton furcsa embereket véltem felfedezni szembe velünk,és izgatottságomat egy hangos sikítással jeleztem.De miután megint oda néztem nem láttam senkit,Camzi meg nem foglalkozva velem elindult,bezzeg a bőröndjét nem kezdte el húzni,nem babrálsz ki velem Cabello.Megfogtam a bőröndjét ledobtam a deszkámról és a kezemben vele elkezdtem utána menni,ő felsége meg mire észbe kapott hogy nincs nálam a masnival teli bőröndje,ledobta a cipőjét és nyílgyorsan visszafutott a bőröndjéhez,majd kícibzározta és amint megnyugodott hogy nem vesztette el a masnijait egy kurva nagyot sóhajtott.-Megnyugodtál?-sétáltam vissza hozzá,míg ő becipzározta a bőröndjét,és kicserélte a masniját(tényleg függő).
-Nem vagy vicces-dörmögte,hú magamra haragítottam,mindig is imádtam szívatni és ő állandóan besértődött és elintéztem hogy mindig ő kérjen bocsánatot,imádtam vele gonoszkodni-de annak ellenére imádtam,és röhögni rajta még jobban.Elég rég történt az egész, az amikor barátságot kötöttünk. Gyerek voltam még, egészen kicsi, épp ahogyan Ő. Óvodában teljesen egyedül érzetem magam, én voltam a kitaszított gyerek, akit már akkoriban sem bírt senki. Na Ő is épp ilyen volt.
Egy pénteki napon, reggel hibbant anyám vitt oviba, már akkor is irritált a lénye, ahogy parancsolgatott, nem hagyott egy négy évesnek magánéletet, most sem hagy, pedig 18 vagyok. Köszöntem neki, Ő is nekem, aztán jó boldogan besétáltam a csoportterembe. Leültem a játéksarokba, tologattam az autókat, hiszen sosem voltam valami kis lányos, azt hiszem anyámnak ez is bökte a csőrét. Na szóval nyugodtan autókáztam, elmerengtem a gondolataimban, miszerint a csoporttársam milyen cuki-ovis szerelem, LOL.-, amikor leült mellém egy kis csaj, babájával a kezében. Már akkor is különböztünk, Ő mégis másabbnak tűnt mint a többi babázó négyéves.Nem szóltam hozzá, ugyan minek szóltam volna? Nem ismertem, megismerésben és beszélgetés kezdeményezésben meg amúgy sem voltam jó soha, inkább vártam, hogy megszólaljon, de Ő sem nagyon akart. Aztán észrevettem azt a bazinagy masnit a hajában, ami elég nevetséges volt, szóval arról kezdtem kérdezgetni, tehát ha jobban belegondolunk, nem is baj, hogy egész életében masni buzi volt, mert ez "hozott össze" minket.A szimpla barátság fokozatból átléptünk a 'hurrá legjobb barátosnék vagyunk' fokozatba, ezt általánosban hajtogattuk folyamatosan, és most jön az, hogy idehányok, fura lányos dolgaim mesélésén. Aztán jött a gimi, amikor már ott tartottunk, hogy 'a masnis, és a köcsög testvéri szeretete', igaz sosem értettem ezt a kifejezést, látszik, hogy az az idóta Cami találta ki az összes elnevezésünket.Soha semmiben nem egyeztünk meg. Ő volt a jó kis lány, én
a velejéig romlott, Ő odavolt a pop-ért, míg én rock-t, és rappet hallgattam túlnyomó részben. Ő volt a kedvenc, én pedig a tanárok legrosszabb rémálma. Én fekete mániás vagyok, Ő inkább a fehéret szereti. Teljesen különböztünk, mégis imádtuk egymást, úgy ahogy voltunk. Minden hülyeségbe rángattam, amiért folyton Ő kapott büntetést, de rendszeresen mentem vele, és szórakoztattam a sok hülyeségemmel, amiből nem éppen volt kevés. Imádom ezt a csajt, imádom a masnijait, a fura szokásait, azt, hogy néha nálam is idiótább, hogy kimondja mit gondol. Ő a testvérem, a barátom, néha az anyukám, és minden, amit csak ellehet képzelni. Vele érettségiztem, vele megyek ballagásra, Ő lesz a gyerekeim keresztanyja, a kutyámat tuti, hogy róla nevezem majd el, mert Ő a barátnőm, a legjobb dolog ami nevetséges életemben történt velem, ha kell érte ölök, és megesküszöm, soha nem felejtem el. Ahogy itt megy előttem, igazgatja a masnit a fején, össze vissza botladozik, csak arra utalhat, valahol ugyan olyan őrült, esetlen barom, mint én. Kétségem sincs efelől.
Az út további része csendben telt,út közben felhívtam anyámat ordibálással kezdte hogy nem köszöntem neki mikor eljöttem meg blablabla..Aztán mikor bejelentettem neki hogy Cami ott lesz pár napig nálunk még jobban kiabált nem bírta Camit az első naptól kezdve,miszerint hogy elront,te jó ég anyám évekig tévedésben élt.Különösebben nem érdekelt a papolása miszerint nincs hely meg így is alig férünk el,könyorgöm Camival is csak 5-en leszünk,na mind1.Leraktam majd kisujjbékével kibékültünk Camzival,mint az 5 évesek és ez is a masnis csaj ötlete volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése